Az én történetem

Az én történetem

Volt az életemben egy olyan szakasz, amikor mindent megtettem azért, hogy semmi ne törjön le, mert előtte számos olyan esemény történt, ami megviselt érzelmileg. Olyan döntések sorát kellett meghozzam ami az érzelmeim ellen irányult, mert tudtam, hogy hosszú távon azok a döntések lesznek a megfelelők. Most nyolc év távlatában úgy érzem, nagyon jól tettem. Viszont megviselt. Más lehetőséget nem láttam arra, hogy ne maradjak a mély ponton, csak azt, hogy mindig eltereljem a figyelmemet a rossz gondolatokról és olyan programokat találjak ki magamnak, amiben jól érzem magam.  Ez annyira sikerült, hogy egy idő után – barátaim szavaival élve – sugároztam a boldogságtól.

Akkor még úgy gondoltam, hogy ha valamin változtatok, az örökre úgy marad. Elég egyszer elérni, valamit és az onnantól állandóvá válik. De most már tudom, egyetlen dolog van a világon, ami állandó és az a változás.  “Az én történetem” bővebben

Ha tetszett, oszd meg barátaiddal is: