Tegyük szebbé egy gyermek karácsonyát!

Tegyük szebbé egy gyermek karácsonyát!

Berki Brigitta a “Nekik ajándék” alapítvány megálmodója, a szegénységből kitörni vágyó fiatalok pártfogója újabb nagy akcióra készül.

Ismerd meg munkásságát és újabb jótékonysági akcióját!

Írta: Gyalog Hortenzia

Régebben meséltem Brigittáról, a Neked felesleges, nekik ajándék csoport vezetőjéről és munkájukról. Azóta sok minden történt a csoportban. Nyáron gyermekeket nyaraltattak, mert Brigitta szerint ez jó arra, hogy lássanak mást is a gyermekek, és vágyjanak többre, mint ami otthon van, és ezért tanuljanak. A szegénységből való kitörés igényét szeretnék felébreszteni bennük. Ezek az élmények elsősorban azért fontosak, hogy felkeltse bennük a változás iránti igényt, a  vágyat arra, hogy változtassanak az előre megírtnak tűnő jövőjükön!

A csoport munkássága

Társaival a mindennapi munkájuk mellett szervezik az adományok gyűjtését, ami nem csak élelmiszer-, tanszer-, ruhacsomag átadásából áll, hanem élményekkel ajándékozzák meg azokat a gyermekeket, akik számára így egy új világ nyílik ki. Megismerhetik, hogy lehet másképp is élni, ha ők is tesznek érte. Brigitta a saját otthonában is nyaraltatott néhány gyermeket, akik közül többen még fürdőszobát sem láttak. 

Sokan kérdezik Tőle, hogy miért vállal valaki a szegénységben gyermeket, szerinte a válasz tragikusan egyszerű:

“Azért, mert a szegénység nem csak abban jelenik meg / merül ki, hogy nincs mit enni és hideg van. A szegénység jelen van a párválasztásnál és a lehetséges fogantatás megítélésénél is. A legtöbb ember nem gondol bele abba, hogy a mélyszegénységben élők java nem látott más életformát eddig. Csak azt, amiben élnek! Olyan emberekről beszélünk akik maguk is így, ilyen körülmények között cseperedtek fel. Az étel hiánya mellett pedig hiányát szenvedték még a megfelelő oktatásnak, a megfelelő környezetnek és az élhető családi mintának is. Ezek hiányában könnyű “rosszul” dönteni és felületesen mérlegelni.”

Brigitta szeretné elérni, hogy az ország tízen-húszon éve figyelmen kívül hagyott szegletei (jó sok van) figyelmet kapjanak! Szeretné megteremteni az ott élő emberek számára a lehetőséget, hogy HA AKARNAK ki tudjanak törni az ottani körülményekből. Ezért szeptemberben jótékonysági bált szervezett egy beteg kisfiú otthonának újítására. Októberben fákat ültettek rászoruló családoknak, amiben egy kertészet is támogatta őket.

Brigi Valikával, az egyik rászoruló kislánnyal

Nekikajándék alapítvány

Brigitta három társával együtt egy alapítványt szeretne létrehozni, mely már csak egy bírósági határozatra vár. Brigitta elszántsága, kitartó szervező és meggyőző munkájának eredményeként jelenleg körülbelül 1400 felajánló, támogató vesz részt jelenleg a munkában. Vannak köztük magánszemélyek, akik úgy gondolják, a rendelkezésükre álló kevésből is adni szeretnének. Valamint vannak nagyobb cégek, akik rendszeresen juttatnak forrásokat az adományokhoz. 

A Nekikajándék Alapítvány alapító tagjai

Brigi így nyilatkozott az alapítványról

Közel 4 év munkája után, eldöntöttem, hogy Alapítványt szeretnénk. Kiírtam a csoportomba, hogy nevet keresünk egy weboldalnak, de valójában már az Alapítványnak kerestem a nevet… Nekikajándék Alapítvány lett a neve, melynek alapítója bátyám, Berki Károly.
Alapítványunk többcélú. Elsősorban szociális, ezzel összefüggésben másodsorban oktatási és gyermek-, illetve ifjúságvédelmi, esélyegyenlőségi, valamint közösség-építési célokat valósít meg. Az Alapítvány célja a Magyarországon, szociálisan vagy társadalmi helyzetüknél fogva rászoruló, elsősorban mélyszegénységben élő családok, illetve a családokon belül is legfőképpen a gyermekek támogatása. Az Alapítvány vagyonából, változatos tevékenységek révén szeretnénk elősegíteni a rászoruló családok és gyermekek szociális biztonságát, felzárkózását, képességeinek fejlesztését és a társadalomba való beilleszkedését.

Támogatóink és terveink

Támogatóik közt van például Veresegyházon az Éden szépségszalon, mely november 19-én jótékonysági hajvágást tart, és a teljes bevételét felajánlja a szervezetnek. De van, aki két havi jóga oktatás összegéből támogatja a csoportot, és rengeteg iskola, óvoda is csatlakozik a kezdeményezéshez.

Terveik szerint az alapítvány alkalmazásában álló munkanélküliek az alapítvány által vásárolt építőanyagból felújítanák, élhetőbbé tennék azokat a házakat, amelyek a régi szocpol segítségével szinte közművek nélkül, minimális műszaki követelmények mellett épültek. Rengeteg olyan épülettel találkoztak, amelyben az élet, lakhatás sokunk számára elképzelhetetlen. A tető beázik, nincs víz, sem villany, nem beszélve a gázról, csatornáról. 

A másik fő cél a gyermekek oktatása mellett a szülők oktatása. A rendszeres kapcsolattartás során egyértelművé vált Brigitta számára, hogy a mélyszegénységből való kitörés útja a tanulás. Tanítani kell a szülőket is, hogy megfelelő kapcsolatuk legyen gyermekeikkel! Ebben természetesen Rám is számítanak. Felkérést kaptam, hogy a jövőben azon szülők számára, akik szeretnének változtatni az életükön, támogatást nyújtsak képzések formájában. Ezt örömmel vállalom, remélem sok sok család élete indul meg pozitív irányba a segítségünkkel. 

Az alapítvány filozófiája, hogy „Saját korlátaik figyelembe vételével kell támogatni” az elmaradott járások lakosságát. Hiába vinnének legmodernebb informatikai eszközöket oda, ahol nincs áram. Felesleges felnevelendő csirkét, malacot vinni oda, ahol ma nincs mit enni. A legfontosabb, hogy a kitörés igényét feltámasszák, segítsék őket abban, hogy lássanak kiutat jelenlegi helyzetükből, és szemléletmód váltással meglássák azt, hogy munkával, tanulással lehetőségük is lesz azt elérni.

Berki Brigitta és társai szeretnék, hogy ez évben is örömet szerezzenek hátrányos helyzetű gyermekeknek decemberben. Több iskolákban is felhívták a gyermekek figyelmét, hogy még használható, megunt játékaikat ajánlják fel azoknak a gyereknek, akik nem kaphatnak más Mikulás ajándékot, valamint édességgel is támogathatják a rászoruló gyermekeket.

Mikulás csomag akció

Terveik szerint kb. 2000 db Mikulás csomagot juttatnának el nem csak a mélyszegénységben élőknek, hanem azoknak is, akik például idősek otthonában, vagy egyedül élnek, anyaotthonban nevelik gyermeküket, tartósan fogyatékkal élnek, vagy az ünnepeket valamelyik kórházban kell tölteniük. A civil szervezethez bármikor, bárki csatlakozni tud, akár egyszeri, akár folyamatos támogatással. 

Ha szeretnéd segíteni Berki Brigitta munkáját, a következő módokon tudsz jelentkezni:

Facebook csoportjuk a : „Neked felesleges, nekik ajándék ” 

Berki Brigitta mobil száma: + 36 70 547 4457 

e-mail címe: b0202@freemail.hu

A gyerekek nem tehetnek arról, hogy hova születnek. Ha meglátják a lehetőségét annak, hogy rajtuk múlik hova jutnak el és támogatást kapnak a megvalósítás során, hiszem, hogy sokan képesek lesznek kitörni a mélyszegénységből!

Brigittát ismerve tudom, hogy csak azoknak segít, akiken látja az akarást és a befektetett munkát, hogy kitörhessenek a mostani helyzetükből! Mert csak annak lehet segíteni megváltozni, aki meg is akar változni! 

Ha tetszik a cikkem, oszd meg facebookon:

Követhetsz más csatornákon is:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük