Az én-határok érvényesítése szülőként

Sokszor érezzük, hogy nem tudjuk érvényesíteni megfelelően szükségleteinket a gyermekeinkkel szemben és többször adjuk be a derekunkat, hogy az ő szükségleteik teljesüljenek, csak ne legyen megint veszekedés. Az, hogy “beadjuk a derekunk” már előjelez számunkra egy olyan helyzetet, hogy mi lemondunk ezzel valamiről, megalkuszunk, alárendelődünk saját gyermekünk akarata alá… egyre többször tesszük ezt, annál inkább kezdjük érezni, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás. Egy idő után pedig nem értjük, miért nem számít a szavunk a gyerkőccel szemben!? 

az én-határok sziszteletben tartása

Ha ismerősek neked is a leírtak, akkor mindenképp olvasd tovább a cikkemet ?

Miért “adjuk be a derekunk”?

  • Sokan azért tesszük ezt meg, mert nem szeretnénk állandóan civakodni.
  • Vannak, akik azért, mert az ő gyerekkorában semmit nem engedtek meg neki a szülei, ő viszont mindent meg szeretne tenni gyermekéért, akár még fel is áldozza magát miatta.
  • Van, aki egyszerűen azt gondolja, hogy ennek így kell lennie. Úgy gondolja, hogy ő többet nem tud kihozni ezekből a helyzetekből, egyszerűen ő ilyen. Lehet, hogy vele is ilyenek voltak a szülei, nem tudja, hogy van más megoldás is.
  • Vannak, akik nem gondolkodnak hosszútávon és a könnyebb megoldást választják, amiről persze a végén kiderül, hogy ez a nehezebb út, mert később visszaüt még ez az engedékenység.

Hogyan lehet változtatni ezen?

Elsőként érdemes felismernünk a helyzetet. Felismerni minden olyan szituációt, amiben ez történik. Amikor sokszor már gondolkodás nélkül ráhagyjuk a gyerekre, amit tesz; megvesszük neki, amit akar; összepakolunk helyette; kiszolgáljuk, stb…

A következő lépés, akármennyire is furcsán hangzik, érdemes megismernünk, hogy egy ilyen helyzetben bennünk mi zajlik. Milyen érzés kerít a hatalmába akkor, amikor a gyerkőcnek ismét megadjuk, amit szeretne annak ellenére, hogy mi nem szeretnénk. Milyen szükségletünk ébreszti fel bennünk ezt az érzést? Azaz mit szeretnénk megélni abban a helyzetben, minek a hiánya váltja ki belőlünk azt az érzést. Fontos tudatosítani magunkban, hogy a mi világunk (azaz a mi érzéseink és szükségleteink) rólunk szólnak, bennünk keletkeznek és nem a gyerkőc okozza, csak a kialakult helyzetre nekünk ez a berögzött reakciónk (a tudattalanunk automatizmusa).

Ismerjük fel ezeket a helyzeteket és ismerjük meg magunkat, hogy tudjuk kommunikálni a gyerkőc felé, hogy mi zajlik éppen bennünk a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ezzel nyitunk felé, így a felé irányított érdeklődésünkre ő is nyitottabbá válhat. Az helyett, hogy meg lesz a kiválasztott akarata, őszinte figyelmet kap Tőlünk, ami a gyerekek számára mindennél fontosabb…

mikor az én-határok (mind a gyermeké, mind a szülőé) tiszteletben vannak tartva, mindenki boldog

Szeretnéd megtanulni, hogy ezt hogyan valósíthatod meg Te is? Hidd el, ez Neked is menni fog, tanulható. Az együttműködő kommunikáció az asszertivitás mellett, az együtt érző figyelemre épül. Érvényesítsd Te is saját én-határaid oly módon, hogy gyermekednek is megadod ezt a lehetőséget.

Most három hét alatt megtanulhatod ennek a csodálatos kommunikációs technikának az alapjait!

Kis létszámú fejlesztő programot indítok, melynek részleteit itt olvashatod és jelentkezni is tudsz március 15 éjfélig 40%-os korán kelő kedvezménnyel!

A biztos helyet a díjbekérő egyenlítésével tudod biztosítani magadnak, ne maradj le róla!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük