Az elfojtott érzések mérgező hatásai

Az elfojtott érzések mérgező hatásai

Ha az egyik szülő elfojtja érzéseit, hogy ne legyenek viták, ezzel gondolhatja azt, hogy jót tesz a családnak. De biztos, hogy jót tesz?

A gyerekek inkább érzelmi lények, döntéseiket is az érzéseik alapján hozzák meg. Minél kisebbek annál kevésbé képesek “hideg fejjel” mérlegelni. Mivel az érzelmek területén fejlettebbek, mint mi – vagy másképp fogalmazva, a racionalitás még nem nyomta el ezt a képességüket – bármilyen érzést is akarunk eltitkolni előlük, nagyon nagy a valószínűsége, hogy kudarcot vallunk.

Ha nem is mondja a gyerkőc, de érzi, hogy valami nincs rendben. Viszont ha ebben nő fel, hogy az egyik szülő mindig elfojtja a dühét, és alárendelődik minden helyzetben, akkor a gyerek el is tanulhatja ezt a viselkedési módot, ha számára ő a domináns szülő. Vagy másik esetben megtanulhatja ő is irányítani a konfliktuskerülő szülőt.

Hogyan hatnak érzelmeink gyermekünkre?

Gondoljunk csak bele. Mikor egy gyerkőc megfogan, a vele született, örökölt tulajdonságokon kívül mása sincs. A pocakban találkozik először anya érzéseivel, a hozzá kapcsolódó pocakon kívüli zajokkal. A magzat agya a 8. héttől indul fejlődésnek, onnantól kezdve szívja magába a külső ingereket. Mikor megszületik, már vannak tapasztalásai, de azok is az anyukától származnak. Más viszonyítási alapja nincs. Az első időkben anyát és apát tanulmányozza, figyeli és ösztönösen próbálja megismerni az őt körülvevő világot és saját magát, hogy ő milyen hatást tud kiváltani a környezetéből.

Ha lányunk van, minden rezdülésünket ismeri, ebben biztosak lehetünk. A fiúkat jobban inkább a mozgó tárgyak kötik le, mintsem az emberi arcok, érzések. Ezért van az is, hogy általában a lányokat sokkal jobban megviselhetik a válások, vagy éppen a családon belüli problémák, mint a fiúkat. Félre értés ne essék, a fiúkat is megviseli, nem kérdés. De nagyobb esélyük van teljes és boldog életet élni, mint a hasonló helyzetű lányoknak.

A lényeg az, hogy ha nem felhőtlen a viszony a szülők között, azaz nem tudják teljes mértékben kezelni konfliktusaikat, az a gyerekekre kihat és nagy valószínűséggel nem pozitív változást fog generálni. Ezért jól gondoljuk meg, mit nyelünk le és mit nem. A konfliktusok kezelése tanulható és nagy százalékban javíthatja a családi harmóniát!

Nem az a fontos, mit mondunk!

Az is egy nagy tévhit, hogy a gyerek azt tanulja meg, amit mondunk neki. Beszélhetünk mi bármiről, bármennyit, bárhogyan, ha azt a mi viselkedésünk nem mutatja. A következetesség itt, ebben az olvasatában is nagyon fontos! Nem csak akkor, amikor valamit megmondok a gyerkőcnek és tartom magam hozzá. Például ha én nem bírom megállni az esti nasit, hogyan várhatnám el a kicsit ducika gyerkőcömtől, hogy állja meg. És ez nem csak erre az esetre igaz. Ne beszélj csúnyán, nem szabad! De ha jön egy nemvárt számla, csak kicsúszik a gyerek előtt az a fránya szó! Nem igaz?

Én is átéltem hasonló helyzeteket és nagyon nehéz volt belátnom azt is, hogy ha igazán jól szeretnék gyereket nevelni, először nem ártana magamat megnevelnem. Sok új szokást építettem be az életembe és amikor egy új nem várt helyzettel kerülök szembe, megvizsgálom, mérlegelek és változtatok – legfőképpen a hozzáállásomon – ahhoz, hogy a legjobbat hozhassam ki a helyzetből. És ha nekem ez sikerült, bárkinek sikerülni fog. Ugyanolyan emberek vagyunk, ugyanúgy vagyunk felépítve, csak más tudással rendelkezünk és mások az erősségeink, gyengeségeink. A kulcsszó a rugalmasság!

Amennyiben úgy gondolod, szeretnél fejlődni ezen a területen, tudok segíteni. Keress bizalommal!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük