A féltékenység egy coach szemében

A féltékenység egy coach szemében

A közelmúltban két számomra megdöbbentő válás is történt a környezetemben és mindkettőt a féltékenység szülte. Megrázó számomra azért volt igazán mindkét eset, mert mindkét családban gyermekek is voltak. Félreértés ne essék, vannak házasságok, amik nem működnek és azoknak véget is kell vetni, mert a gyermeknek sem jó, ha állandóan feszült a légkör otthon. De mostanában az a tapasztalatom, hogy az emberek elég gyorsan feladják. Nem veszik eléggé komolyan a házasságot. A házasság olyanná vált, mint a háztartási cikkek? Megunjuk, eldobjuk és veszünk egy újat?

Az emberek nem beszélnek a problémáikról. A párjuknak meg főleg nem. Mindenféle helyzetet elképzelnek magukban és bizonygatják maguknak például, hogy azért változott meg a párja, mert biztosan szeretőt tart. Esze ágában nincs az igazi okot felderíteni, inkább lovalja bele magát a kitalációjába, míg a végén már a másik fél megelégeli a sokszor alaptalan vádaskodást és lép: vagy félre, vagy el.

A féltékenykedő fél belegondol abba, hogy a gyermeke mit lát? Nem, mert magával van elfoglalva. A gyermeknek az elsődleges férfi és női minta az apja és az anyja. Hogy hogyan kell viselkednie bizonyos helyzetekben, azt a szüleitől lesi el gyerekkorában. Akkor is azt tanulja meg, ha ez a minta nem jó, mert a szülő sem tudja konstruktívan kezelni az adott helyzetet. Ezért kérdem én felelősen elgondolkozott a féltékenykedő szülő azon, hogy valójában mi okozhatja a féltékenységet? És azon, hogy ha nem csap patáriát, lehet hogy kisebb valószínűséggel csalják meg, mint így?

Egy biztos: ha egy ember félre akar lépni, akkor is meg fogja tenni, ha féltékenykedik a másik és akkor is ha nem. Ebből számomra az következik, hogy felesleges energia és időpocsékolás a féltékenykedés. És gyermekes családoknál pedig az én véleményem az, hogy a gyerekekre nézve kimondottan káros szenvedély! SŐT felelőtlen viselkedés!

A legtöbb esetben a féltékenység önbizalomhiányból fakad és alaptalan. Sokszor köze nincs a féltékenykedő párjának az egészhez. Egy úgynevezett “féltékeny típusú” ember bárkivel is van együtt, előbb utóbb előjön a féltékenysége… saját magát kellene rendbe tennie ahhoz, hogy ezen az érzésen felül tudjon kerekedni.

Nem mondom, vannak olyan esetek, mikor van alapja a féltékenységnek, de akkor előzménye is. Viszont attól, hogy alapja van, egy igazán kiborult féltékenykedő viselkedése akkor is hagy kivetnivalót maga után. Tény és való, hogy minden eset más és minden esetben más a megoldás is. De abban biztos vagyok, hogy akiben felmerül a gondolat, hogy megcsalják, annak először is önmagába kellene jó mélyen belenézni…

Az emberek képesek megteremteni saját poklukat. Felmerül egy kósza gondolat, ami egy negatív érzelmet szül. Ebből a negatív érzelemből egy még elkeserítőbb gondolat születik, és így tovább… extrém esetekben akár depresszióig is fajulhat a dolog… és ennek a levét a gyerekek is ugyanúgy isszák! Sőt eltanulják ezt a viselkedésmintát és hasonló esetben nagyon valószínű, hogy felnőtt korukban ugyanígy fognak reagálni. Egy szülő akarhat ilyen jövőt gyermekének?

Személy szerint, ha csak egy kicsi esélye is van annak, hogy hasonló poklokat járhat meg a gyermekem, mint amiket én járok meg – és higgyétek el, van esélye -, én mindent megteszek azért, hogy ennek a valószínűségét a lehető legnagyobb mértékben csökkentsem. Ki gondolja még így?

Hiszem, ha egy ember igazán meg akar változni, képes rá. Miután nem másokat hibáztat a helyzetért, amiben van, hanem saját maga vállalja érte a felelősséget, képes olyan változásokat generálni magában, ami pozitívan hatni kezd a környezetére is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük